A fűrészpálma (törpepálma, saw palemtto) egy kis méretű pálma fajta, az Egyesült Államok délkeleti területén őshonos, és könnyen felismerhető nagy, lándzsaszerű leveleiről.A növénynek sötét vörös, olíva bogyó nagyságú termései vannak, melyek gyógyhatása hosszú idők óta ismert. Az amerikai indiánok különös tisztelettel viseltettek a növény .
Erről az egyetlen gyógynövényről több eredményes kutatási adat jelent meg, mint az összes többiről az agyi és mentális funkciókra gyakorolt pozitív hatása miatt. Hogyan hat a ginkgo?
A prosztata rák a leggyakrabban diagnosztizált daganatos betegség a férfiak között. A prosztata mirigy egy dió méretű tagja a férfi szaporító szerveknek. Ötven éves kor körül kezdődik és hatvan éves kor felett válik gyakorivá a prosztata jóindulatú megnagyobbodása.
A népnyelvben a „rosszmájú” kifejezéssel illetik azt az embert, aki mogorva viselkedésével vagy bántó megjegyzéseivel „mérgezi” a környezetében élők lelkét. Szerintem nem véletlen, hogy a tradicionális kínai orvoslás szerint is a máj szorosan kötődik az érzelmi jóléthez.
Echinacea (bíbor kasvirág) – Miért népszerű? Gyakran bíbor kasvirág néven is említik az észak-amerikai közép-nyugati préri őshonos gyógynövényét, az Echinacea-t. Itt eredetileg az indiánok alkalmazták és hamar népszerű lett a hódítók körében is. Népszerűsége az idő elteltével nemhogy csökkent volna, hanem egyre inkább nőtt. .
Kasvirág – mennyire hatékony? Ugye mindenki ismeri az optimista és a pesszimista nézőpont közti ellentmondást. Ugyan azt a dolgot két különböző szemüvegen át nézve más értékelést vonhatunk le. Ez jutott eszembe, amikor elolvastam egy pesszimista cikket az egyik vezető hazai lapban a bíbor kasvirág .
A Ginkgo Biloba – vagy más néven páfrányfenyő – levelét már évszázadok óta használja a keleti gyógyászat az idősebb kori agyi vérkeringés fokozására, de úgy tűnik napjainkra a nyugati országokban is kivívta jól megérdemelt hírnevét. Számos egészségügyi szakember ismerte fel a memóriára és az agyi .
A borsmenta és hatóanyaga a mentol az egyetlen olyan hatóanyag, aminek orvosilag igazolt az egészségre gyakorolt hatása és a dohányipar felhasználta a cigarettagyártás alapanyagaként. Hogy ez miért van így, arra egymásnak teljesen ellentmondó elméletek születtek.
Tudtad, hogy a gyulladások egy részét azok az élelmiszerek okozzák, amelyeket megeszel? Az alábbi gyulladást okozó élelmiszereket nem árt kiiktatni a mindennapjaidból, hogy egy egészséges életet élhess.
Az érrendszerre gyakorolt hatásáról már sokat tudunk, de kiderült, hogy potenciálisan a rák egyik ellenszere is lehetne az olíva. Európa mediterrán országainak lakói jellemzően jobb egészségi állapotnak örvendenek, amiben a sok zöldség és tengeri hal mellett szerepet játszhat az olívabogyó és származékainak fogyasztása is.