Az idősödéssel járó agyi tevékenységeknek csökkenése jól megfigyelhető, ám nem természetes állapot. Az egyes „primitíven” táplálkozó népeknél szó sincs a szellemi frissesség csökkenéséről, időskori elbutulásról, sőt mentesek a mai kor olyan „vívmányaitól” is, mint az Alzheimer-kór. Miközben az orvostudomány lelkesen kutatja a problémát, nem igazán .
Mire használhatod az echinaceát? Gyakran bíbor kasvirág néven is említik az észak-amerikai közép-nyugati préri őshonos gyógynövényét az echinaceát. Itt eredetileg az indiánok alkalmazták és hamar népszerű lett a hódítók körében is. Kelet-Európában honos egy kasvirág faj, az Angustifolia Purpurea, ami szoros rokonságban áll az .
A Q10-koenzim egy természetben előforduló anyag, ami a test minden sejtjében megtalálható. A Q10-koenzim számos alapvető szerepet tölt be a szervezetben, beleértve az energiatermelés előmozdítását és a szabad gyököknek nevezett káros részecskék semlegesítését. Hiánya hátrányosan befolyásolhatja az ember egészségét. Élelmiszerek és étrend-kiegészítők fogyasztásával juthatunk .
Túl vagy már a harmadik csésze kávén és még mindig fáradtnak érzed magad? Megittál már 1-2 energia italt, de az sem segített? Biztos, hogy a koffein tartalmú italoktól leszünk energikusabbak?
Kellemetlen és sokunk számára jól ismert jelenség lehet a „ködös agy”. Ilyenkor nem csak kis dolgokra nem emlékszünk, hanem úgy érezzük, mintha agyunk az elmúlt heteket egy paraván mögött töltötte volna. A „ködös-agy”, bár önmagában nem egészségügyi állapot, olyan tünetek csoportjára utal, mint a .
A migrénes időszakok nagyon meg tudják keseríteni az emberek mindennapjait. A legtöbben ilyenkor a különböző gyógyszerekhez nyúlnak, pedig bizonyítékok vannak arra, hogy néhány vitamin is képes lehet csökkenteni a migrén súlyosságát, időtartamát vagy gyakoriságát. A kutatók számos tápanyag migrénre gyakorolt hatását megvizsgálták. Ezek közül .
Az alacsony cink-szint növelheti a megbetegedések esélyét. A cink olyan tápanyag, ami támogatja a gyermekkori növekedést és az immunrendszert. Számos funkciót támogat az emberi szervezetben. Az immunrendszer támogatása mellett képessé teszi a szervezetet fehérjék és DNS előállítására, hozzájárul a sebek gyógyulásához és szerepet játszik .
Az Omega-3 zsírok a legtöbbet vizsgált tápanyagok közé tartoznak. Az Omega-3 zsírok bőségesen megtalálhatók olyan ételekben, mint a dió, a tenger gyümölcsei, a zsíros halak, valamint bizonyos magvak és növényi olajok. Összesen három típusra oszthatók: alfa-linolénsav (ALA), eikozapentaésav (EPA) és dokozahexaénsav (DHA). Az Omega-3 .
Egészségünknek van egy nagyon nagy, ám láthatatlan ellensége. Szervezetünkben szabad gyökök keletkeznek, amik az oxidációt, a sejtek károsodását, az öregedést okozzák. Minél jobban tudunk védekezni ellene, annál jobban meg tudjuk őrizni fiatalságunkat és egészségünket. Szerencsére van megoldás a szabad gyökök leküzdésére. Az antioxidánsnak nevezett .
Az Alzheimer-kór egy neurodegeneratív betegség, ami károsítja a memóriát és számos más fontos kognitív funkciót egyaránt. Ma körülbelül 5,3 millió amerikait érint ez az Alzheimer-kór, ami jelenleg a hatodik halálozási ok az Egyesült Államokban. Ez a szám igencsak riasztó és sajnos évről évre folyamatosan .