Az endometriózis nevű betegség elnevezése az endometriumból származik, amely a méhfal belső felszínét borító nyálkahártya. A méh nyálkahártyája a menstruációs ciklus során havonta felépül, majd vérzés kíséretében leválik és kilökődik. Az endometriózis azt jelenti, hogy endometriumhoz hasonlóan működő szövet jelenik meg a szervezet más .
Meglepő eredménnyel zárult a hazai stresszteszt: az idősebbek és a nyugati országrészen élők kevesebbet aggódnak, mint a fiatalok vagy a keleti régiókban lakók. A budapesti idősebb marketinges férfiaknak a legkisebb, a szabolcsi fiatal háztartásbeli nőknek a legnagyobb a stressz-kockázatuk – derül ki az első .
Valóban nem jutunk elég vitaminhoz? Azt tudjuk, hogy az ételeinkből már nem, vagy csak részben tudjuk pótolni a vitamin és ásványi anyag igényünket. Ennek számos oka van. Ezek közül az egyik, hogy a legtöbb ember nem válogatja ki magának a tápanyagokban gazdag ételeket. Rohanó .
Akik meg szeretnének szabadulni felesleges túlsúlyuktól, gyakran találják szembe magukat azzal, hogy már a diéta első pár napján (egyesek órák alatt) kibírhatatlanul megéheznek. Mind a Chlorella, mind a Spirulina algák úgy ismertek, mint egy anyag, ami csökkenti az édességek és a szénhidrátok iránti vágyakozást.
Mit tehetünk a magnéziumhiány ellen? Sokan alábecsülik a magnézium fontosságát, pedig a nyugati népesség nagy részére jellemző a magnéziumhiány. Vizsgálatok támasztják alá, hogy nemcsak több mint 300 enzimreakcióhoz szükséges, de több idült betegség megelőzésében vagy kezelésében is szerepe lehet.
Számos tápanyag ismert úgy, mint ami megakadályozza a hajhullást és segíti a haj növekedését. A hajhullás oka lehet vitaminok hiánya, de okozhatja gyógyszerek mellékhatása, stressz, fertőzések és az öregedés is.
A D-vitamin hiánya olyan mértékben általános a gyermekek körében, hogy emiatt egy teljes generációra vetítve várhatóak súlyos egészségügyi problémák a jövőben. Miért ilyen alacsony a gyerekek D-vitamin szintje és ez milyen betegségekhez járul hozzá? Mitől betegek? Egy tanulmány a Pediatrics című lapból azt állítja, .
B-12-vitamin-hiány: Íme a figyelmeztető jelek! A B-12-vitamin egy nélkülözhetetlen tápanyag, amely biztosítja a szervezet megfelelő működését. A B-12-vitamin-hiány tünetei közé tartozik a fáradtság, a rossz hangulat és az idegrendszeri problémák. Az emberi szervezet nem termel B-12-vitamint, ezért ezt a tápanyagot az étrendünkből kell beszereznünk. .
Adrenalin kimerültség. Mi lehet az oka? Az adrenalin hiányában a nyugati civilizáció legnagyobb része fáradtnak és stresszesnek érzi magát anélkül, hogy tudná az igazi okát. Nosztalgiával gondolunk vissza akár a száz évvel korábbi mindennapjainkra és problémáinkra, távoli őseink nyugodt életmódja pedig már nem létezik, .
A tél végére a lakosság nagy százaléka küzd a D-vitamin-hiány tüneteivel. A D-vitamin egy rendkívül fontos vitamin, ami igen nagy hatással van az egész szervezetre. Más vitaminokkal ellentétben a D-vitamin hormonként működik és így a tested minden egyes sejtjére hatással van. A D-vitamint a .