Vitaking Üzleti Etikai Díj

Óriási öröm és megtiszteltetés érte cégünket, a Vitaking Kft-t néhány napja, amikor a gazdasági szféra egy igazán rangos elismerésében, Üzleti Etikai díjban részesültünk.

Ez a díj immár 17. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az idei megmérettetésen – az eddigi 64 aktívan működő díjazott cég után – újabb 10 magyarországi bejegyzésű cég vette át az elismerést november 16-án a Piac & Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán.

Az Üzleti Etikai Díj célja, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat.

A díjat évente egyszer az alapítókból, valamint a korábbi években díjat kapott cégek első számú vezetőiből álló zsűri ítéli oda. 2016-ban a zsűri 3 kisvállalatnak, 2 középvállalatnak, 2 nagyvállalatnak és 3 multinacionális vállalatnak adja át az elismerést.

Az Üzleti Etikai Díj zsűrije az alábbi szempontrendszer alapján hozta meg döntését:

  1. A cég etikai magatartása alkalmazottaival szemben
  2. A cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben
  3. Az ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás
  4. Társadalmi felelősségvállalás
  5. A környezettel szembeni felelős magatartás

Az etikus üzleti magatartás elengedhetetlenen feltételei a 21. században

  1. A cég felelős gondolkodásmódról cselekedetein keresztül tesz tanúbizonyságot. Felelősséget vállal munkatársaiért, szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javulásáért.
  2. A cég tetteit nem elsősorban a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
  3. A cég – a szűkebb-tágabb emberi, természeti, üzleti – környezet érdekeit szem előtt tartva képes átértékelni várható üzleti hasznát, illetve át tudja változtatni cselekedetinek célrendszerét magasabb rendű célok, a fenntartható fejlődés érdekében.

A díjalapítók és a zsűri így nyilatkoztak a Vitaking működéséről:

“Tudatosan építkező, becsületes, a minőségre, a megbízhatóságra sokat adó, a szűkebb környezete előre lendítésében erőteljesen munkálkodó cég. Kisvállalati méretét meghaladóan sokat ad az etikus, felelős működésre.”

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az elismeréshez!

A Piac és Profit cikkét a díjátadóról itt olvashatja.